Ételekről csak lélekkel, szenvedéllyel

Ahhoz, hogy másoknak adni tudjunk, magunk felé kell először szeretettel fordulni. Ezután tudunk csak igazán megnyílni szeretteink és a világ felé, s választani egy utat, melyen kommunikálhatunk az emberekkel.

Ma este egy rendhagyó posztot szeretnék megosztani mindazokkal, akik olvassák a blogomat, vagy olvasni fogják. Bár elég későn, de elindítom írásaim facebookos oldalát is abban a reményben, hogy egyesek inspirációt, ihletet nyernek majd azokból az ételekből, gondolatokból, amiket megosztok a blogomon. Így most minden további megjegyzés nélkül leírom néhány sorban mindazokat a gondolatokat, melyek talán magyarázatot adhatnak arra, hogy miért főzök, miért főzök másoknak, miért írok ételekről, s honnan jön az a soha nem csillapodó szenvedély, amit az ételekkel és az emberekkel kapcsolatban érzek.

"Ha valaha is úgy hozza a sors, hogy egyszer könyvet írok majd az ételekről, a gasztronómiáról, azt hiszem, sokat fogok írni benne érzésekről, látomásokról, álmokról. Egy világról, mely tele van színekkel, ízekkel, illatokkal, találkozásokkal, de legfőképpen megismételhetetlen pillanatokkal. Nem vagyok szakács, nem tanultam főzni, de beleszerettem az ételekbe. Azokon keresztül tudom kommunikálni ki is vagyok valójában. Az elmúlt évtized során arra jöttem rá, hogy az ételek olyanok, mint az emberek. Mikor először találkozol velük, valami bizsergető érzés kerít hatalmába. Lehet szerelem első látásra, egy érdekes, elgondolkodtató kaland, mely éjszakákon át izgatja az ember fantáziáját, de lehet kellemetlen, mégis maradandó élmény. S ha megvolt az első találkozás, általában jön a második is. Kezded felfedezni, milyen is valójában, mi volt az, amit először nem vettél észre. Nem is hiszed el, hogy mennyivel jobb a második próbálkozás az elsőnél, s mennyire szomorú vagy, amikor már csak egy falat maradt a tányérodon, mert tudod, hogy az lesz az utolsó. Többet akarsz belőle, innentől kezdve keresni fogod, meg akarod ismerni, mindent tudni akarsz róla, azt akarod, hogy a részed legyen. De nem minden emberrel és étellel ilyen a kapcsolatunk, s ahogy az idő múlik, úgy változunk mi is, mások is. Néha fellángolunk dolgok iránt, lelkesek vagyunk, máskor elfelejtünk szívünknek kedves dolgokat, s néha meg se adjuk az esélyt, hogy valamit közel engedjünk magunkhoz.

Azt hiszem, én az ételeken keresztül találtam meg azt a nyelvet, mellyel a leginkább tudok üzenni a világ felé. Szeretek másoknak főzni, s szeretném azt hinni, hogy az ételeket csakis az élet legnagyobb szenvedélyével készítem el nekik, s ez érezhető minden falatban, melyet megosztok velük. De nem elég adni, hiszen a másiknak el is kell fogadnia azt, amit kap tőlünk. Nagyon gyakran csupán azzal a reménnyel adunk, hogy egyszer majd mosolyt vagy elégedettséget fogunk csalni egy másik ember arcára, s ha szerencsések vagyunk, ez meg is adatik nekünk. A nagymamák munkájában, a hagyományokat őrző emberekben, a modern újítókban vagy az amatőr szakácsokban mind-mind ott rejlik az a láng, melyet ételeiken keresztül átadnak másoknak, s én is ezek közé az emberek közé szeretnék tartozni azzal, hogy megosztom az emberekkel azt, amit főzök, s megosztom immáron ezt írásban is. Lehet, hogy nem az én blogom lesz a legkedveltebb, hiszen nincsen sok posztom még, s lehet, hogy nem azok az ételek lesznek a közönség kedvencei, melyeket ide felrakok, de ha néhányan úgy érzik, hogy kapnak tőlem valamit azáltal, hogy olvassák a bejegyzéseimet, akkor én azt hiszem, elértem, amit szerettem volna.

Szeressünk enni, szeressünk jókat enni, szeressünk a fogások mellé jó borokat inni. S ha igazán jól akarunk főzni, akkor magunktól se sajnáljuk a megmaradt falatokat. Szeressük az ételt, szeressük az embereket, magunkat  is beleértve, s osszunk meg minden tál ételt valakivel, akit szeretünk."

Ismerkedés Xinjiang tartománnyal és az ujgúr ételekkel

Bár ez a kép sajnos nem Xinjiang tarományban készült, mivel oda nem sikerült még eljutnom, az ország szinte minden nagyobb városában megtalálhatók az összefoglaló névvel hui nemzetiségként (回族) ismer muzulmán kínaiak által működtetettek negyedek. Keressük fel ezeket, ha e különös konyha iránt érdeklődünk Kínában. Ez a kép éppenséggel az agyaghadsereghez közeli Xi'An városban készül a muzulmán negyed egy éjszakai piacán.

Sokat hallhattunk mostanában az ujgúrokról, de sajnos a hírek, amik e hatalmas ázsiai tartományból érkeznek nem éppen mindig szívderítőek. Keveset tudnak ez emberek arról, hogy milyen emberek is az ujgúrok, pedig könnyen lehet, hogy sokkal közelebbi népről van szó, mint gondolnánk. Kínában élnek, mégis megőrizték saját kultúrájukat, s ha nem is önálló országként, de hagyományaikkal, kultúrájukkal, gasztronómiájukkal gazdagítják világunkat. Kínai utazásaim során sokszor találkoztam ujgúrokkal, mindig barátságos, vendégszerető embereket láttam bennük, akikkel a különbségeink ellenére jól kijön a fáradt utazó. Nem beszélve arról, hogy egy üde színfoltot képeznek ételeik a kínai konyhák között, melyeket a han lakosság is szívesen kostólgat már az egyre több muszlim étteremben.

Ami az ujgúr konyhát illeti, nyilvánvalóan nem lehet szemet hunyni az iszlám hatása felett, azonban ennek gyakran semmilyen hiányérzetet keltő hatását nem érezzük. Sokkal inkább azt figyeltem meg, hogy az arab vagy muzulmán kultúrával rendelkező országok konyhája inkább egyszerű, de mégis jellegzetes. Letisztult ízekkel, karakteres fűszerekkel dolgozik, sok friss zöldséggel, különféle, akár egzotikusabb jellegű húsfélékkel készülnek az ételek, s mindig központi szerepet kap a családi étkezés, az ételek embereket összekötő funkciója. S habár számos különbség van köztünk és a belső-ázsiai népek között, semmi kétségem sincs afelől, hogy az ujgúr konyhát a magyarok ne szeretnék. Néhol ismerős ízekkel is találkozhatunk, de ha lassanként ismerkedünk az ételeikkel, akkor szinte mintha fel sem fognánk, hogy egy másik kultúra ételeit fogyasztjuk. Bennem legalábbis mindig ilyen érzést keltettek ezek az ételek, mintha otthon lettem volna, s a családi asztalnál ültem volna.

Ebben a posztomban egy olyan ételt szeretnék ismét csak megosztani, amit talán nem minden nap készít el az ember, de kis módosításokkal akár egy hétköznapi asztalra is bátran kerülhet ebből az egyszerű, fűszeres csirkés fogásból. Ebben a formában más fogások mellett, nagyobb társaságoknak tudom elképzelni, akik szeretik a csirke minden részét, s hozzám hasonlóan valamilyen hihetetlen melegségérzet önti el őket, amikor meglátnak egy hatalmas adag ételt egy szép, kerek tálon az asztal közepén.

"Egy nagy tál csirke" (大盘鸡)

Hozzávalók (4 főre)

1 egész csirke

1 púpozott ek csípős babpaszta (lehet helyettesíteni darált erőspaprikával, de a mennyiséget mindig erősségtől függően számoljuk)

1 ek cukor

2 tk őrölt gyömbér

1 tk őrölt fahéj

1 tk őrölt szecsuáni bors

2 csillagánizs

2-3 szem paradicsom

3-4 szem nagy burgonya

1-2 húsos paprika 

2 közepes sárgarépa

1 nagy lilahagyma

só

alaplé vagy víz főzéshez

Elkészítés

Előkészítés: 10-15 perc

Főzés: 1,5-2 óra 

1. Először is bátran vegyünk magunk elé egy egész csirkét (de tényleg minden részét, lábát, fejét, mindent) és határozott mozdulatokkal egy bárddal vágjuk nagyobb darabokra. Ha ezzel elkészültünk, akkor kevés olajon és cukron pirítsuk aranybarnára a csirke részeit. Ez eltarthat egy darabig. 
2. Ha megpirult a csirkénk, vegyünk egy nagy sütőbe is berakható edényt és nincs más dolgunk, mint az összes hozzávalót összekeverni benne. A csirkét a fűszerekkel, a felkockázott zöldségekkel, s annyi alaplével vagy vízzel ami elfedi a húst. Ha ezzel kész vagyunk, akkor 1,5-2 órán keresztül közepes lángon főzzük lefedve a csirkénket, amíg omlós nem lesz. Ha tovább kellene főzni, mert egy öregebb példányt sóztak ránk a piacon, akkor se aggódjunk, ebben az ételben nem a zöldségek roppanós állagát keressük. 

S ha bár Kínában vagyunk, ez az étel véletlenül sem kíván pálcikát. Mondanám, hogy akár kézzel is lehet enni, de ha valaki ettől ódzkodik, akkor egy kanállal fogyassza. Egytálételnek is tökéletes, de ezeken a tájakon rizst enni krumpli mellé nem is olyan szokatlan dolog.

Jó étvágyat! 

Édes-savanyú ízek, ahogy a kínaiak szeretik

Sokan kérdezik tőlem, hogyan készítsék el azokat az ételeket otthon, amelyeket a kínai büfékben szoktak enni. Erre egy válaszom szokott lenni, nem tudom és nem is akarom tudni, mert azok nem hagyományos kínai ételek. Mindazonáltal nem kell nagyon kétségbe esni, vannak olyan fogások, melyek igen közel állnak a büfék kínálatához, s nem is túl bonyolultak. Ezek közül fogok most egyet megosztani, aminek elkészítése roppant egyszerű, s mivel szűzpecsenyéből készül, ezért akár egy tavaszünnepi (春节年夜饭) asztalon is helyet kaphat ez a mennyei ízű fogás. Jöjjön hát a recept!

Bár a sertésszűz nem olcsó, néha megéri feldobni az ünnepi asztalt néhány különlegesebb alapanyaggal.

Ananászos édes-savanyú sertésszűz - 咕咾肉/糖醋里脊

Hozzávalók:

fél kiló sertésszűz

30 dkg ananász

1 lilahagyma

színes paprika

édes-savanyú szósz: 0,5 dl ecet, 1 dl víz, 1 dl ketchup, 100 gr cukor, 1 ek világos szószajósz, 1 tk keményítő

páchoz: 1 tk aprított gyömbér, egy tojásfehérje, 2 ek világos szójaszósz, 2 ek főzőbor, 1 csipet só és fehérbors

1-2 ek cukor

keményítő sütéshez

Elkészítés

Előkészítés: 15 perc

Sütés: 6-7 perc

1. Sok kínai ételhez hasonlóan először be kell pácolnunk a húst. Mivel sertésszüzet használunk, így nem kell aggódnunk, hogy nem fog megpuhulni. Figyeljünk inkább a pácolásra, s akkor nem kell annyit törődni a sütéssel. Kockázzuk fel a sertéshúst és pácoljuk be a hozzávalók közt felsorolt pácalapanyagokkal 10-15 percre.
2. Amíg a hús pácolódik, pirítsuk meg a felkockázott ananászt 1-2 evőkanál cukorban egy felcsíkozott lilahagymával együtt.
3. Ha letelt a negyed óra, forgassuk a húst keményítőbe és közepesen forró olajban süssük készre 4-5 perc alatt. Az utolsó percben adjunk felkockázott színes paprikát is a húshoz, hogy kicsit megpirítsuk.
4. Végül nem maradt más, mint összeállítani az ételünket. A felmelegített wokban forrósítsuk fel az édes-savanyú szósz hozzávalóit, adjuk hozzá a kisütött húst, a hagymás ananászt és egy-két percig hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ha elkészült, már tálalhatjuk is.

Jó étvágyat!

Burmai találkozás, elmélkedés egy távoli ország ételeiről

Forrás: http://www.eguidetravel.com/

Burma, egy dicső múltú, gazdag kultúrájú ország, melyet sajnálatos módon nem páratlan szépségű tájai és fantasztikus ételei, hanem viszontagságokkal teli történelme tett ismertté. Bevallom, nagy álmom, hogy egyszer eljussak Burmába, mai nevén Mianmarba, hogy megtapasztalhassam azokat a csodákat, melyeket csak képeken vagy dokumentumfilmeken láttam eddig. Habár minden évben egyre több turista érkezik ebbe az eldugott országba, még közel sem annyira zsúfolt, mint a szomszédos országok, így van esély arra, hogy az újonnan éledező kultúrát a maga teljes valójában ismerhessük meg, nem pedig szuveníreket árusító eladók tömegei és nyugatiaknak szánt programokon keresztül. Sosem értettem, miért gondolják az emberek, hogy ha vidámparkot csinálnak egy-egy világörökségi helyszínből, ha úgymond felturbózzák a hagyományokat, akkor majd minden jobban eladható lesz. Nálam ezek pont az ellentétes hatást váltja ki, s ezért soha nem keresem azokat a helyeket, embereket, éttermeket, melyek a leglátogatottabbak a turisták által, nem ott lelhetünk rá az igazi kincsekre. A kultúrát eldugott utcák, kis falvak, elkülönült közösségek őrzik a legjobban, legyen szó bármely ázsiai országról, így ha alkalmam nyílt rá, én mindig olyan helyekre próbáltam eljutni Kínában is, ahova kevesebb turista látogat. Sajnos így is túl sokszor futottam bele a kirakatturizmusba, de remélem, hogy amikor Burmába eljutok, akkor még lesz esélyem arra, hogy ráleljek azokra a csodákra, amik csak a képzeletemben élnek egyelőre.

De vajon tehet-e az ember valamit, hogy megismerje egy ország kultúráját, ha nem adódik alkalma, hogy eljusson oda? Azt gondolom, hogy nagyon is sokat. S ennek az egyik legjobb módja egy kis kulináris kalandozás. Burma egy távoli, zárt ország, nehezen jutnak el nyugatra a receptek, így én is vajmi keveset tudok róla, hogy vajon milyen is lehet valójában az ottani gasztronómia. Szerencsére ma már az internet sokat segít abban, hogy blogokat olvassunk, vagy hírt kapjunk arról, ha egy-egy elszánt ember burmai éttermet nyit, s ennek köszönhetően, ha lassan is, de képet kaphatunk arról, hogy milyen ételek kerülnek az asztalára ennek a rendkívül sokszínű kultúrával rendelkező országnak. Mindazonáltal tudásom közel sem elegendő ahhoz, hogy autentikus recepteket osszak meg az olvasókkal, így csupán kísérletet tehetek arra, hogy az eddig hallottakat egy étel erejéig alkalmazzam, s az ihletet arra használjam, hogy megalkossak valami olyat, ami egy kicsit közelebb visz engem Burmához.

Egy hosszú bevezető után akkor következhet a recept, egy egyszerű, mégis ínycsiklandó tésztaétel burmai módra. Most nem szeretnék részletesebben belemenni abba, hogy miben is különbözik ez a konyha a többi délkelet-ázsiai konyhától, de azt hiszem, ha valaki átolvassa a receptet, akkor megláthatja azokat a pontokat, melyek jól mutatják az ország egyes tájainak jellegzetes karaktereit. Akkor lássuk hát a receptet!

Egy ilyen színekkel tarkított ételt egyszerűen nem lehet nem szeretni :)

Csirkés rizstészta burmai módra

Hozzávalók (4 főre)

40 dkg csirkemell vagy csirkecomb

1 tk kurkuma (friss vagy őrölt egyaránt jó)

1 nagy lilahagyma (eredetileg mogyoróhagymát használnánk, de az még igen drága nálunk, s édes íze jól helyettesíthető a magyar lilahagymával)

3-4 cm friss gyömbér vagy galangál (a galangál íze enyhébb, citrusosabb)

4-5 gerezd fokhagyma + 2-3 gerezd pirítani

1 tk őrölt pirospaprika

 3 felkockázott paradicsom (konzerv is tökéletes)

1 tk cukor

só

1 csomag szélesmetélt jellegű rizstészta

feltétként: nagy csokor aprított, friss thai bazsalikom, vietnámi menta, koriander (vagy culantro [ez nem azonos a cilantro elnevezéssel]), újhagyma, aprított földimogyoró, aprított fekete szezámmag, méz (vagy nádcukorszirup); vékonyra szeletelt, pirított fokhagymaszeletek, lime (vagy kaffirlime vagy sima citrom), édes chili szósz, világos szójaszósz stb.

Elkészítés

Előkészítés: 10 perc

Főzés: 15 perc

1. Elsőként egy serpenyőben olajat hevítünk, s a legtöbb délkelet-ázsiai konyhához hasonlóan kezdjük az ételünket aprított hagymával, gyömbérrel (vagy galangállal), kurkumával és fokhagymával. Vigyázzunk, nehogy megégjen a fokhagyma!
2. Ha kicsit megpirult az alapunk, akkor jöhet hozzá a felkockázott csirkehús, lehet comb vagy mellhús, ki mit szeret. (Én előzőleg kicsit kínai technikát alkalmazva, keményítővel, sóval és kevés főzőborral szoktam a húst 15-20 percig pácolni, hogy extrán omlós legyen a végén.) 5 perc alatt készre sütjük. Ekkor hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, egy kevés cukrot, hogy elvegyük a paradicsom túlzott savanyúságát és végül sóval ízesítjük. Néhány percig lassú tűzőn forraljuk a szószt, s már el is készült a feltétünk.
3. Mindeközben elkészítjük az alapul szolgáló tésztát, s a további feltéteket. A rizstésztát általában a csomagolásnak megfelelően vagy néhány percig kell főzni vagy csak forró vízben állni hagyni, ez fajtától függ. Feltétnek vágjuk össze a zöldfűszereket, pirítsunk aprított földimogyorót és vékonyra szeletelt fokhagymaszeleteket.
4. Most pedig nincs más hátra, mint tálalni. Alulra kerül a tészta, rá egy kevés paradicsomos csirke, mely egészen egyedi ízt kapott a kurkuma földes jellegétől. Erre pedig ízlésszerűen jöhetnek a hozzávalók között felsorolt feltétek. Én sok korianderrel szeretem, 1-2 evőkanál világos szójaszósszal, kevés pirított fokhagymával, sok durvára tört, pirított mogyoróval, kevés bazsalikommal, mentával, újhagymával, egy teáskanyálni mézzel, egy teáskanálnyi édes chili szósszal, ugyanennyi fekete szezámmaggal (ezt ne pirítsuk meg, mert megkeseredik) és egy negyed lime levével. De ez tényleg csak ízlés kérdése.

Jó étvágyat mindenkinek! 

Ünnepek és hagyományok 2/2

Gyömbéres konfitált kacsacomb töltött burgonyával, szilvás-áfonyás öntettel

Hozzávalók (4-5 személyre)

konfitált kacsacomboz: 4-5 nagy, hízott kacsacomb, őrölt gyömbér, só, bors, kacsazsír

töltött burgonyához (1. variáció): 0,5 kg válogatott, közepes szemű, főznivaló burgonya, 10-15 dkg durvára aprított dió, friss zsálya, só, bors, szerecsendió, tej, vaj

töltött burgonyához (2. variáció): 0,5 kg válogatott, közepes szemű, főznivaló burgonya, 1 fej vöröshagyma, őrölt pirospaprika, só, bors, tej, vaj

szilvás-áfonyás mártáshoz: 300 gr áfonya, 300 gr szilva, cukor ízlése szerint, 1 nagyobb darab fahéj

Elkészítés

Főzés: 3-4 óra

1. Mivel a kacsát tart a leghosszabb ideig elkészíteni, így kezdjük azzal. A megmosott, megszárított kacsacombokat sózzuk, borsozzuk és gazdagon masszírozzunk a bőrükbe egy adag őrölt gyömbért, hogy egy kis csavart vigyünk a kacsa egyébként is zseniális ízébe. Serpenyőben kevés zsiradékon, mindkét oldalon pirítsuk meg a kacsát.
2. Egy arra alkalmas edénybe tegyünk néhány evőkanál kacsazsírt, fektessük bele bőrös oldalával felfelé a combokat, öntsünk rá egy pohár vizet, majd lefedve 80-90 fokon süssük 3-4 órán keresztül. (Ha nem akarunk ennyi időt szánni rá, akkor 150 fokon 2-2,5 óra alatt is elkészül. Úgy is mennyei lesz, de ha még lassabban főzzük, akkor egészen krémesen szaftos lesz a húsunk.)
3. Eközben főzzük meg a krumplit héjastul, nagyjából egyforma szemeket, melyeket majd meg fogunk tölteni, úgyhogy figyeljük a méretükre is. Ha megfőtt a krumplink, akkor félbevágjuk őket, kikaparjuk óvatosan a belsejüket. Két részre szedjük a kikapart burgonyát és egyszerűen krumplipürét készítünk belőle, ahogyan már megszoktuk, csakis vajjal, kevés tejjel vagy tejszínnel, sóval, borssal és szerecsendióval. Az egyetlen különbség, hogy a krumplipürénk egyik felét sült, pirospaprikás hagymával keverjük össze, a másik adagot pedig egy nagy csomó aprított zsályával és aprított dióval. A töltelékeket visszatöltjük a héjakba és még a kacsa elkészülte előtt betesszük a sütőbe 10-15 percre, hogy egy kellemes kérget kapjon.
4. Végül, de nem utolsó sorban pedig készítsük el a kacsához tökéletesen passzoló mártást. A bogyós gyümölcsöket mintha csak ezekhez a sötét húsú szárnyasokhoz és vadakhoz teremtették volna, de ugyanígy van ez a szilvával is. A kettő együtt pedig csak még jobb. Nincs más dolgunk, mint friss, konzerv, befőtt vagy fagyasztott áfonyát és szilvát felrakunk főni egy edényben egy rúd fahéjjal, s annyi cukorral, hogy kellemesen édes szószt kapjuk. Addig főzzük, amíg egy sűrű mártás nem kapunk.

Tálaljuk ünnepi módon és ne várjunk tovább, kóstoljuk meg!

Jó étvágyat mindenkinek!

Ünnepek és hagyományok 1/2

Ha valaki már olvasta eddigi posztjaimat, akkor tudhatja, hogy ritkán szoktam hagyományos, magyaros jellegű ételekről írni. Ez nem azért van, mert nem szeretem őket, dehogy is. Rajongok a magyar ételekért, egyszerűen csak mindenkinek megvannak a saját erősségei. A mi családunkban hagyományosan nem én szoktam csinálni a hagyományosabb stílusú fogásokat. Mindazonáltal ünnepi alkalmakkor én is ragaszkodom a magyaros ízvilághoz, s ez alól a születésnapok sem kivételek. Ebben a posztban két olyan ételt szeretnék megosztani, melyeket nővérem születésnapja alkalmából készítettem. Nem minden nap készít ilyen fogásokat az ember, de azt hiszem, ebben rejlik a különlegességük. Időt kell rájuk szánni, de megéri, mert a végeredmény mindenképp mesés lesz. Elsőként egy fácánlevest készítettem, mely a hagyományokhoz hűen nem saját recept szerint készült. Ez a magyar konyha egyik „hagyományos” változata a vasárnapi ünnepi leveseknek azokra az alkalmakra, amikor sikerül fácánhúshoz hozzájutnunk. A második fogás alapanyaga pedig a ma már a libánál is nagyobb népszerűségnek örvendő kacsa, annak is a combja. Hálás dolog ilyen nemes alapanyagokkal dolgozni, s nem csak elkészíteni nagy élmény őket, de ízvilágukban is kiemelkednek a mindennapi fogásaink közül.

Valahogy így kezdődik egy ünnepi asztal...

Fácánleves gazdagon

Hozzávalók (4-5 személyre):

1-1,5 kg fácán leveshús

0,5 kg marha leveshús

1 nagy fej hagyma

3-4 gerezd fokhagyma

leveszöldség ízlés szerint (sárgarépa, fehérrépa, pasztinák, karalábé, zeller, kelkáposzta)

1 paradicsom, 1 paprika

1 db 3-4 cm-es gyömbér

1 kk valódi sáfrány

5-6 szem borókabogyó

1 ek darált erős paprika vagy 1 tk őrölt chili paprika

zeller- és petrezselyemzöld

őrölt szerecsendió

só, egész fehérbors

turbolya

cérnametélt

Elkészítés

Előkészítés: 15 perc

Főzés: 3 óra

1. A legnagyobb fazekunkba helyezzük el az előzőleg megmosott csontos marhahúst és fácánhúst, s hideg vízzel felöntve kezdjük el forralni alatta a vizet. Ha felforrt, szedjük le a habot és kezdjük el ízesíteni levesünket.
2. Adjuk hozzá az egész fej vöröshagymát héjastul, néhány gerezd fokhagymát, egy darabka gyömbért, borókabogyót, egész fehér borsot, a darált erős paprikát, őrölt szerecsendiót, egy csipet valódi sáfrányt, s kevés sót. Ezek után alacsony lángon főzzük a levest 1,5 óráig. A főzés ideje mindig attól függ, mekkora darab hússal van dolgunk. Alapszabály, hogy minél tovább főzzük, annál karakteresebb lesz a levesünk íze. Ezért akár bátran főzhetjük a csontos húsokat 2-3-4 órán keresztül is, persze mindig vigyázva arra, hogy a szárnyas húsoknak nem kell annyi idő, mint egy marhahúsnak, így közben, ha elkészült, kivehetjük azokat.
3. Visszatérve a levesre, ha már 80%-ban megpuhult a hús, akkor bezöldségeljük ízlésünk szerint. Hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott sárgarépát, fehérrépát, pasztinákot (ebből csak keveset, nehogy túl édes legyen a levesünk), karalábét, zellergumót, kelkáposztát. Ezen kívül hozzáadunk egy egész paradicsomot, egy zöldpaprikát, valamint egy nagy csokor zeller- és petrezselyemzöldet. Ezekkel együtt még egy 50-60 percig főzzük a levest.
4. Ha elkészült a leves, nincs más hátra, minthogy óvatosan leszűrjük a levet a zöldségekről. Egy nagy tálalóba szedjük a főtt zöldségeket, valamint az előzőleg kifőzött tésztát (én a cérnametéltet szoktam preferálni), s a villával apró darabokra szaggatott fácánhúst. Rámerjük a forró levest, s turbolyával megszórjuk.

Végül jöhet a kóstolás. Jó étvágyat hozzá!

Japán hozzávalók, egyszerű ízek

Ne féljünk a japán gombáktól, igen finomak. Ehhez az ételhez én a shimejit, a namekot vagy az ördögszekér gombát használnám leginkább.

Azt hiszem, nem vagyok egyedül a hitemben azzal kapcsolatban, hogy a különleges alapanyagok nem kívánnak túlzott ízesítést. Különösen igaz ez néhány távol-keleti konyhára, köztük a japánra is, ahol az ételek alap íze kell, hogy domináljon. Sokan mikor először kóstolnak japán ételeket, kifejezetten íztelennek érzik azokat. Ez nem is csoda, hiszen mi itt nyugaton hozzá vagyunk szokva az erős ízekhez, s el kell telnie egy kis időnek, mire értékelni tudjuk a japán konyha gyönyöreit. Ha viszont már kellő tapasztalatot szereztünk eme természetes ízek értékeléséhez, akkor megpróbálkozhatunk azok reprodukálásával akár otthon is. Be kell vallanom, a japán konyháról nincsen elég ismeretem, hogy mindent átfogóan tudjak nyilatkozni az egyes ételekről, de egy-két ételt már magam is többször elégedettséggel telve osztottam meg családommal, párommal, barátaimmal. Ezek közül fogok ma megosztani egy igen egyszerűt, melynek összesen két fő alapanyaga van, a gomba és a tészta. Csapjunk is hát bele!

Udon tészta shimeji gombával

Hozzávalók (4 főre)

fél kg friss udon tésztához (használhatunk helyette soba tésztát is):

• 45 dkg liszt
• csipet só
• víz

30 dkg friss shimeji gomba (barna vagy fehér)

3-4 gerezd fokhagyma

3 ek világos szójaszósz

2 tk miso paszta

kevés só és bors

kevés vaj

nagy csomó aprított koriander

Elkészítés

Előkészítés: 1,5 óra

Főzés: 6-7 perc

1. Az előkészítés legfontosabb része szigorúan a házi tészta elkészítése. Tudom, sokan ennél a lépésnél megrettennek, pedig csak egy kis idő és két erős kéz kell hozzá, semmi más. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a tökéletes tészta elkészítése meglehetősen nagy szakértelmet igényel, az ázsiai tésztamesterek több éven keresztül gyakorolják. Ettől mi ne ijedjünk meg, ha japán szemmel mérve nem is lesz tökéletes a tésztánk, nagyon nem tudjuk elrontani azt. S hogy mi is kell hozzá: víz, só és finomliszt (soba tészta esetén hajdinaliszt). Egy tálban keverjük össze a lisztet kevés sóval és adjunk hozzá annyi vizet, amennyit felvesz. Dagasszuk legalább 10 percig. Akkor lesz kész, ha elválik az edény falától és egy viszonylag kemény, majdnem gumiállagú tésztát kapunk. Ha ezzel kész vagyunk, lefedve hagyjuk pihenni egy óráig. Végezetül pedig a pihentetés után még egyszer jó alaposan átgyúrjuk, téglalap alakúra nyújtjuk és kevés liszt segítségével többször egymásra hajtogatjuk. Ha ez kész, éles késsel 5-6 mm széles csíkokat vágunk a tésztából és liszttel meghintve félretesszük.
2. Felteszünk vizet forrni egy csipet sóval, s ha felforrt, kifőzzük a tésztát. Friss tészta lévén, ehhez elegendő 6-7 perc.
3. Eközben kevés vajon megpirítjuk a némileg felaprított gombát. Nem kell neki sok idő, 4-5 perc alatt szinte teljesen elkészül. Ekkor adjunk hozzá aprított fokhagymát, szójaszószt, miso pasztát, kevés sót, ha kell (mind a szójaszósz, mind a miso elég sós ugyanis), frissen őrölt borsot, valamint néhány evőkanállal a tészta főzővizéből.
4. Ha elkészültünk, keverjük össze a tésztát a gombával, s szórjuk meg gazdagon aprított korianderrel. Ez a japán receptekben nem szokott szerepelni, de kiválóan illik mellé, s én egyszerűen megőrülök érte.

Akkor elő a pálcikákkal és jó étvágyat mindenkinek ehhez az egyszerű japán tésztaételhez!