Hal, ahogy a dél-kínaiak és én szeretjük

Yangshou-i sörhal

Hozzávalók:

1-1,5 kiló egész, friss édesvízi hal (harcsa, ponty stb.)

gyömbér

só

3-4 tk rizsecet

1 db paprika

néhány kisebb szem paradicsom

1 üveg édeskés lager típusú sör

1 tk paradicsompüré

4 tk világos szójaszósz

1 tk osztriga szósz

néhány gerezd fokhagyma

(Kínában nátrium-glutamát avagy kínai só)

2 tk sötét szójaszósz

őrölt bors

újhagyma

Előkészítési idő: 10 perc (+ hal előkészítése)

Főzési idő: 20 perc

Tulajdonképpen, hogy elkészítsük ezt a hihetetlenül finom és mégis igen egyszerű ételt, összesen két dologra van igazán szükségünk. Az egyik egy elég nagy edény, a legjobb egy kínai wok, a másik pedig az utóbbi időben igen csak lenézett ponty. Igazából más édesvízi halból is finom, Kínában megszámlálhatatlan halból választhatnánk egy étteremben, de nálunk a választék már sokkal szűkebb. Mindenesetre szerintem ez a halétel a legjobb pontyból vagy harcsából, függően attól, hogy ki mennyit szán éppen rá, s kinek mennyit számít az, hogy minél kevesebb szálka legyen benne. Egyet jegyezzünk meg azonban, ehhez az ételhez nem jó a tengeri hal és a sovány húsú édes vízi halak sem. Pont a hal zsírosabb jellege fogja az ételnek megadni a lényegét.

Most jöhet akkor az elkészítés. Tudom, ma már egyre kevesebb szeretnek egész halat venni és azt otthon megtisztítani. Kicsit gusztustalan, kicsit síkos, de ha halat akarunk enni, akkor nincs más hátra, csak előre. A hal előkészítésére itt most nem térnék ki, arról számtalan honlapon, szakácskönyvben olvashatunk. Különben is gyakorlat teszi a mestert. Én se pucolok halat minden nap, de ha kell, rászánom az időt, hogy utána egy jót ehessek. Nos, ha végeztünk a belezéssel, pikkelyezéssel, gondolom, mindenki szeretne szeleteket vagy filéket vágni a halból, de ennél a halnál a legjobb talán, ha egészben hagyjuk, vagy legfeljebb két részbe vágjuk. Hogy ezt miért mondom, arra több indokot is fel lehetne sorolni. Egy, ki tud annál szebbet mutatni, mint egy egészben gőzölgő, gyönyörű hal egy fehér tányéron, az asztal közepén. Másodszor, ahogy én azt Kínában megtanultam, az állatok legízletesebb része – legyen az marha, disznó, hal, akármi – mindig a fejen vagy akörül található. Kínában a halfej egyébként is ízletes csemegének számít. Végül, de nem utolsó sorban, ha a hal húsát rendesen beirdaljuk, akkor csak a nagyobb szálkákkal kell majd vigyáznunk. Ez pedig egy olyan áldozat, amit én szívesen meghozok. Összefoglalásképpen, ne féljünk attól, hogy a halat minél egyszerűbben készítsük elő, én most néhány nagyobb darabban fogom készíteni, mert a wokot kinn hagytuk a telkünkön, és azt méreteinél fogva is nehézkes lenne otthoni sütésre használni.

Amikor a hallal elkészültünk, kezdjünk olajat melegíteni a legnagyobb edényünkben, amiben majd kisütjük a halat. Mikor az olaj már elég meleg, pirítsunk benne aprított gyömbért fél percig, hogy az olaj kellemes alapízt nyerjen ezáltal. Ezután bőrös oldalával lefelé, óvatosan csúsztassuk a halat az edénybe, vigyázva arra, nehogy szétessen. Itt megjegyezném, hogy az olajnak nagyon forrónak kell lennie, különben a hal bőre letapad és akkor aztán kárba veszik a hal legfinomabb része. A halat az elején ne mozgassuk, csak hagyjuk, hogy aranybarnára piruljon a bőre. S hogy ez mikor történik meg? Hát nem két perc után, úgyhogy ne piszkáljuk állandóan, a halat akkor kezdjük el nézegetni, amikor már elkezd fehéredni a hús, s az edényt megrázva, a hal könnyedén csúszkál benne, nem tapad le benne. Ez a hal nagyságától függ, de általában 5-8 perc elég neki. A tökéletes állag elérése érdekében adjunk a halhoz néhány teáskanál rizsecetet. Mikor már úgy érezzük, hogy fordítanánk rajta, akkor adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot és paprikát.

Most érkeztünk el a legfontosabb összetevőhöz, a sörhöz. Bátran öntsük fel egy egész üveggel. Tudom, halat nem igazán szoktunk sörben sütni, legfeljebb csak sörös tésztában, de elhiheti mindenki, hogy a végkifejlet minden várakozást felülmúló lesz. A sörrel egy időben még adjuk hozzá a paradicsompürét, a világos szójaszószt és az osztrigaszószt. Ezen a ponton óvatosan fordítsuk át a halat a másik oldalára és hagyjuk, hogy körülbelül 10 perc alatt a folyadék nagy része elpárologjon alóla.

A halunk már majdnem kész, most adjuk hozzá a sötét szójaszószt, és ha ragaszkodnánk a kínai hagyományokhoz, akkor itt most kínai sót, azaz MSG-t adnánk hozzá, de mivel annak rendszeres fogyasztása nem túl egészséges ezért én soha sem teszek a kínai ételekbe. Nos, már csak néhány apró lépés van hátra, az íz kedvéért még szórjuk meg a halat őrölt borssal és hintsük meg aprított újhagymával. Akkor más nem is maradt hátra, minthogy egy nagy tálra helyezzük a halat és megkóstoljuk ezt a lehengerlően finom halételt.

Pálcikát a kézbe!!! Bon appétit!!!

Minek egy ezredik gasztroblog?

Amikor eszembe ötlött az a gondolat, hogy gasztroblogot szeretnék írni egy évvel ezelőtt, mindenki ugyanazt kérdezte tőlem: „De mitől lesz az más, mint a többi háromszáz blog?” Én erre csak ennyit mondtam: „Mert én fogom írni.” Tudom, ez elég beképzeltnek hangzik így elsőre, de azt gondolom, azok, akik ismernek, talán úgy írnának körül, mint valaki, aki nem igazán hajlandó a normáknak megfelelően gondolkodni. Én inkább szeretek mindent egy kicsit a saját ízlésemre formálni, aszerint csinálni. De én se voltam ám mindig ilyen. Egy átlagos családban nevelkedtem fel Budapest külvárosában, s amikor betöltöttem a 14-et, szinte villámcsapásszerűen elkezdtem lázadni a hétköznapiasság, az átlagosság korlátai ellen, melyek az embert egy fullasztóan kis térbe zárják be. A középiskola nem volt könnyű számomra, harcolnom kellett a saját magammal szemben érzett negatív érzésekkel, belülről pedig szinte szétfeszített az állandó vágy, hogy valahogy megváltoztassam a környezetem és kihassak a világban folyó változásokra. Ezek alatt az évek alatt olyan forradalmi gondolatok megszállottja lettem, amelyek még a mai napig sem lettek általánosak kis hazánkban. Most, 9 évvel később, mikor már sok mindenen átmentem, sok olyan kérdésre kellett megtalálnom magamban a választ, amire egy átlag tinédzsernek soha, itt vagyok, készen állok rá, hogy megváltoztassam a világot, vagy legalábbis annak egy kis részét.

És miért ételek? Egyszer egy nagyon közeli barátom azt mondta nekem, hogy én úgy gondolok az ételre, mint a szeretetre. Az elmúlt években vele együtt fedeztem fel a kulináris világ rejtett ékköveit itthon és határainkon túl. Kezdetben azonban nem volt ilyen egyszerű. Soha sem volt igazán válogatós, de ritkán evett zöldségeket és ritkán kóstolt meg új ételeket. Én mindig erőlködtem, hogy kóstolja meg ezt meg azt, s eleinte nyilván azt érezhette, hogy önkéntelenül is, de meg akarom őt változtatni. De egy idő után elkezdte élvezni a gasztronómiai csodák táján tett utazásomat, élvezte, hogy néha főzök neki, mikor találkoztunk, s legvégül megértette, amit én sem tudtam magamnak kimondani. Az étel számomra egyenlő a szeretettel.  Imádok főzni a családomnak, a barátaimnak, szeretek megkóstolni mindent, de tényleg szó szerint mindent. Imádok ételekről beszélgetni, írni, tulajdonképpen mindent szeretek, ami ételekkel kapcsolatos. De!!! Sajnos nem minden tér és idő szolgál tökéletes környezetéül egy ilyen végletekig kiéhezett, új dolgokra szomjazó lendület számára.

Amikor Magyarországra gondolok, akkor az első dolog, ami eszembe jut, hogy ezt az országot valahogy fel kell dobni. Felfrissülésre vágyik az ország és a benne élő emberek. Habár van már egy vékony rétege a társadalomnak, akik már észrevették, hogy mennyire hátul kullogunk a multi-kulti sorában, amikor arról gondolkodunk, hogy ma hol ebédeljünk. S különben is, az igény még csak az úgy nevezett fine-dining területén jelentkezik leginkább, a mindennapi étkezés még igen csak szűk keretek között mozog. Magyarországnak egy gasztronómiai forradalomra van szüksége, amely megtanít minket, hogy hogyan élvezzük a világ különböző tájainak ételeit, akár saját konyhánkban is. Ha Bécsbe utazunk például, ami mindössze 243 km-re van Budapesttől, egyből megértjük, hogy mekkora a különbség. Hatalmas!!! A piacokon válogathatunk a friss halak, a tenger gyümölcsei, a különféle egzotikus gyümölcsök és zöldségek közül. Ez nem azt jelenti, hogy az osztrákok nem becsülik a hagyományaikat. Nem erről van szó, ez csupán annyit jelent, hogy nyitottak az új gasztronómiai áramlatok irányába. Egyébként úgy gondolom, hogy az, amit eszünk tökéletesen jelzi, hogy mennyire vagyunk nyitottak általánosságban más gondolatok, emberek irányába. Ha valaki nem hisz nekem, csak gondoljon a saját példájára.

Összefoglalásképpen, hogy egy új fejezetet nyissak a kelet-európai étkezési szokásokban, örömmel vállalom azt a feladatot, hogy megosztom világomat az olvasókkal, hogy én is színesítsem a magyar kulináris palettát. A blogomban saját gasztronómiai kalandozásaimat szeretném az olvasókkal megosztani, amelyeket mindenki akár otthon is reprodukálhat a saját konyhájában vagy saját szája íze szerint alakíthatja azokat. Ezen felül nem titkolt szándékom, hogy érzékenyítsem az embereket a különböző kultúrák, szubkultúrák irányába is, mert a rajtunk kívül álló végtelen világ rengeteg újdonsággal szolgál minden ember számára, melyek megismerése alapjaiban változtathat meg minket. Remélem, hogy mindenki talál majd számára érdekes recepteket, gondolatokot a blog olvasása közben és azt megosztja majd másokkal, hogy mintegy láncreakciót elindítva, együtt, új színt hozzunk a mi kis elszigetelt kultúránkba.

Felkészülni, vigyázz, rajt!

Kezeket az asztalra! Bon appétit !