2013. december 26., csütörtök

Magyar csülök spanyol módra



Ez az étel Karácsony előtt, igen csak ad hoc módon született meg. Cocidót, a spanyolok egyik nemzeti ételét szerettem volna főzni a családnak, s majdnem el is készült. Azonban a sors úgy akarta, hogy ne készüljön aznap el ez az étel, így némi változtatással, meghagyva az eredeti jelleget, egy olyan étel sült ki belőle, amit mind a spanyolok, mind a magyarok jóízűen fogyaszthatnak. 
Egyszer talán az eredeti cocido receptjét is megosztom, bár nehéz lenne, hiszen ahány ház, annyi szokás, ahány régió annyi változat, s mint mindig, mindenki a magáéra esküszik. Ezért most nem is próbálkozok a cocido család bemutatására, inkább egy egyszerűbb, kevesebb hozzávalót igénylő „változatot” fogok ma bemutatni, ami még a kicsit konzervatívabb ízlésű emberek tetszését is biztosan elnyeri. Remek étel ez a hidegebb napokra, amik ha idén nem is decemberben köszöntenek ránk, pár héten belül biztosan megérkeznek.

Csülök spanyolosan elkészítve

Egy szelet kenyérrel, pirítóssal és egy pohár vörösborral nem is kívánhatnánk többet.
Hozzávalók (4 főre):

1 csülök (lehet füstölt is, de itt most nem elengedhetetlen)
néhány szem krumpli
néhány szál sárgarépa, pasztinák vagy bármilyen gyökérzöldség vegyesen
40 dkg előfőzött csicseriborsó
egy kis darab póréhagyma
néhány ek paradicsompüré
3-4 gerezd fokhagyma
babérlevél
só, bors
néhány ek olívaolaj

Elkészítés

Előkészítés: 1,5-2 óra
Főzés: 1 óra

1. Főzzük elő a csülköt. Én úgy szeretem, ha egészen puha, omlós a hús, ezért egy kicsit tovább főztem, de ki hogy szereti. A lényeg, hogy vegyük figyelembe a csülök méretét, s úgy főzzük készre.
2. Ha elkészül a csülök, vágjuk apró darabokra.
3. Vagy a főzőlét vagy egy liter vizet rakjunk vissza egy nagy edényben forrni. Adjuk a forrásban lévő vízhez a felkockázott krumplit és gyökérzöldségeket, a csicseriborsót, valamint a póréhagymát. Ízesítsük ízlés szerint sóval, borssal, babérlevéllel, paradicsompürével. Végezetül pedig adjunk hozzá néhány evőkanál extra szűz olívaolajat.
4. Főzzük készre, majd sült kolbásszal, véres vagy májas hurkával tálaljuk.

Nem egy diétás étel, de isteni finom! Jó étvágyat hozzá!

2012. december 1., szombat

A mexikói salsa világa


Talán mára már eljutottunk oda, hogy ha meghalljuk azt a szót, hogy salsa, akkor nem a táncra gondolunk kizárólag, hanem már a spanyol és latin-amerikai ételekhez is kapcsolni tudjuk valamelyest. Gyakorlatilag kivétel nélkül minden cikk úgy kezdődik, hogy a salsa jelentése szósz, azonban szerintem ez nem egy jó fordítás, mert számos, nálunk inkább salátának mondható étel is a salsák között kapott helyett.

A barátaimnak kétféle salsát készítettem a mexikói est alkalmával, melyeket a már nálunk is egyre népszerűbb kukoricalisztből készült nachos mellé fogyasztottunk. Ha pontos akarok lenni, akkor igazából hármat készítettem, mint az a képen is látható, de a harmadik igazából csak tejföl, limelé, zúzott fokhagyma, aprított korianderzöld és egy kevés jalapeño keveréke. Bár most, hogy így leírtam, egészen összefutott a nyál a számban, úgyhogy talán nem kell ezt az egyszerű mártogatóst lebecsülnöm :)
Balra fenn: pico de gallo, lent középen: salsa chipotle, jobbra fenn: a már említett felturbózott tejföl
Pico de gallo

Hozzávalók:

4-5 db nagyobb húsos paradicsom
2 db közepes lilahagyma
aprított korianderzöld
1 db lime leve
3 gerezd fokhagyma
só
aprított jalapeño, ízlés szerint
ecet

Elkészítés:
  1. Kockázzuk fel a paradicsomokat és aprítsuk fel a lilahagymát.
  2. Egy nagyobb tálban keverjük össze a többi hozzávalóval: a korianderzölddel, a zúzott fokhagymával, az aprított csilivel, sóval. Facsarjuk rá egy lime levét, és adjunk még hozzá néhány evőkanál balzsamecetet vagy más ecetet és esetleg egy gondolatnyi olívaolajjal is gazdagíthatjuk a salsánkat.
Salsa chipotle

Hozzávalók:

3 db nagyobb paradicsom
jalapeño ízlés szerint (a chipotle a füstös, szárított jalapeño)
néhány gerezd fokhagyma
1 db közepes hagyma
1 tk cukor
aprított korianderzöld
1 kk fahéj
1 tk friss oregánó
1 lime leve
bors, só

Elkészítés:
  1. Mivel a csiliszószok alapja általában a paradicsom, ezért kezdjük a paradicsomok felaprításával. Ha vizes a paradicsomunk, akkor főzéssel később elpárologtatható belőle a felesleges nedvesség, de alapvetően ezt a szószt nem szükséges főzni.
  2. Adjuk hozzá a felaprított hagymát és a fűszereket, hagyjuk állni a hűtőben és már kész is ez a pikáns csiliszósz.
A mexikói ételek közül pedig már csak a csokoládés csirke maradt, azonban arra még egy napot legalább várnotok kell, ugyanis most mennem kell tanulni, vár rám még egy mesterszakos felvételi. Remélem már ezek az ételek is elnyerték a tetszéseteket, és esetleg a szilveszteri harapnivalók között is helyet kapnak a mexikói ételek ezentúl.

Jó éjszakát!

Mexikói húsgolyócskák guacamole mártogatóval

Az első két recept, amivel a mexikói harapnivalók sorát megnyitom, egy roppant egyszerű ételkombináció, mégis ezzel lehet talán a leginkább megnyerni a bizalmatlanokat magunknak. Nem is csoda, hogy gyakorlatilag ez fogyott el legelőször az ételek közül, de nem is baj, hiszen ez volt a legnagyobb dicséret számomra, nézni, hogy a barátaim milyen jó étvággyal próbálgatják ezeket az újdonságokat.

A mexikói húsgolyó részben saját találmány, talán nem is létezik hasonló náluk, de én mindenképpen ki akartam próbálni, hogy egy húsgolyó esetében is működik-e a hamisítatlan mexikói ízkombináció, a fahéj és az oregánó együttese. Mint azt már említettem, megérte egy kicsit kreatívnak lenni. Hideg guacamole mellé fogyasztva pedig egyenesen páratlan.

Mexikói húsgolyók - Albondigas mexicanas

Pikáns mexikói húsgolyók guacamole-val, melyet néhány karika kellemesen csípős jalapeño paprika és friss koriander díszít
Hozzávalók:

fél kiló darált hús
1 db hagyma felaprítva
2 ek zsemlemorzsa (+ zsemlemorzsa a panírhoz)
aprított friss korianderzöld
aprított friss oregánó
1 tk őrölt kömény
1 kk fahéj
1 tojás
aprított csili ízlés szerint
só

Elkészítés:
  1. A fenn említett hozzávalókat keverjük jó alaposan össze, fűszerezzük ízlésünk szerint. A darált húsos keverékeket mindig érdemes megkóstolni nyersen is, hogy van-e elég karaktere az ételnek, így tegyük mi is ezt.
  2. A keverékből formázzunk apró golyókat és forgassuk meg őket gyengéden zsemlemorzsában.
  3. A húsgolyókat forró olajban süssük ki 5-6 perc alatt és valamilyen szósszal már tálalható is.
Guacamole - a híres mexikói avokádókrém

Hozzávalók:

2 db érett avokádó
1 db finomra aprított lilahagyma
2-3 szem aprított paradicsom
1 kisebb lime leve
aprított korianderzöld
aprított csili ízlés szerint
só

Elkészítés:
  1. Az avokádókat kettévágjuk, kikanalazzuk a gyümölcsök húsát és egy villával egy-két mozdulattal összetörjük. Hagyhatjuk kicsit darabosan vagy egészen simára is keverhetjük, ki hogy szereti.
  2. Keverjük hozzá az összes többi hozzávalót, ízlés szerint adjunk hozzá jalapeño-t vagy serrano csilit és már kész is van ez a rendkívül egyszerű pikáns mártogatós.

Egy tüzes este története avagy főzzünk mexikóit


Már nem is tudom, pontosan honnan jött az ötlet, hogy mexikói vacsorát tartsak a barátaimnak, talán onnan, hogy mindig is megszállottja voltam a csípős ételeknek. Az utóbbi időben már nálunk is egész sok fajta csili-paprikát lehet kapni frissen és szárítva és mindig kerestem az alkalmat, hogy egyszer felhasználhassam őket nagyobb mennyiségben is. Eredetileg az alapgondolat az volt, hogy rendezzünk csilievő versenyt, aztán időközben rá kellett ébrednünk, hogy nagyobb fába vágtuk a fejszénket, mint gondoltuk. Az általam vásárolt csilik közül egyes darabok ugyanis komoly bátorságot igényeltek, s ahogy haladtunk az egyre erősebbek felé, úgy fogyott szép lassan a lelkesedésünk, s úgy kértünk egyre kisebb darabokat belőlük. Három csili fajta került aznap terítékre, tudom nem mindegyik része a mexikói konyhának, de ezeket nem is azért választottam még. A csilikről még annyit, hogy mindenképp legyen a közelben tej vagy joghurt, szükségünk lesz rá, ha nyersen próbáljuk meg őket elfogyasztani.
Aznap ezek a csilik kerültek az asztalunkra: a ropogós, húsos, zöld színű jalapeño, az égetően csípős, pici tűzpiros és zöld thai csilik, valamint mind közül a legcsípősebb, a kis narancsos-pirosas habanero paprika.
Természetesen tudtam, hogy senki sem fogadná el a meghívást, ha csak arról szólna a vendégség, hogy hogyan legyünk rosszul az embert próbáló paprikáktól, ezért egy menüt is alkottam mellé, amit mindazoknak ajánlok, akik egyszerű, könnyű ételekkel szeretnék meglepni barátaikat. A mexikói konyháról sokan azt gondolják, hogy ismerik, de valójában a világban elterjedt mexikói ételek sokkal inkább a Tex-Mex konyha jellegzetes fogásai, mintsem a hagyományos közép-amerikai ország autentikus ékkövei. Itt szeretném leszögezni, hogy én sem vagyok a mexikói konyha ismerője, még sok pótolnivalóm van ezen a téren, de azt gondolom, hogy kellő utánajárással mindig találhatunk autentikus forrásokat az interneten. Én, amikor egy új konyhával ismerkedem, akkor általában az adott ország nyelvén keresek információkat. Persze ez nem mindig megoldható, de mivel beszélek spanyolul, így számos weboldalt, portált és videót tudtam átnézni, mire összeállt bennem a kép, hogy mit is fogok csinálni. A receptek, amiket ma meg fogok veletek osztani részben teljesen autentikusak, részben kicsit a saját ízlésemre lettek formálva. Egy kivételt kell, hogy megemlítsek, a Mole Negro-nak, a mexikóiak híres csokoládés csiliszószának elkészítésekor néhány változtatást kellett eszközölnöm, ugyanis igen drága lett volna, ha azokat a ritka szárított csiliket be kellett volna szereznem, amik eredetileg kellenek az ételhez. Mindazonáltal azt gondolom, hogy a végeredmény így is meglepően pikánsra sikeredett, s a kezdetben bátortalanok tányérja is üresen került a mosogatóba végül. Nos akkor lássuk a mexikói recepteket!

2012. november 20., kedd

Kambodzsai kulináris kaland - Sütőtökös curry

Az ország jelképe - Angkor Wat
Ebben a bejegyzésben egy, a magyarok számára kevéssé ismert konyhából szeretnék egy ételt megmutatni. Nem sokan voltak Kambodzsában közülünk és még kevesebben töltöttek el elég időt ebben a varázslatos országban ahhoz, hogy azt mondhassa bárki is, sikerült megismernie a kambodzsai ízeket. Én sem vagyok egy ezek közül, de szerencsémre a Kínában töltött 1 évem során sok más ázsiai nép konyhájával is megismerkedtem. Abban a pillanatban, ahogy először belekóstoltam ezekbe az ízekbe, szerelem volt és elhatároztam, hogy minél többet meg fogok tudni ezekről az eddig számomra is csak felületesen ismert konyhákról. Persze ma sem mondanám, hogy ismerem a thai, a vietnámi vagy éppen a kambodzsai konyha jellemzőit, de sokkal többet tudok róluk, mint néhány évvel ezelőtt, s tudásomat ma is próbálom gyarapítani ahogy csak tudom.

A dél-kelet ázsiai konyhák azok számára, akiknek nem volt sok alkalmuk megízleni az ételeiket, meglehetősen hasonlónak tűnnek. Nincs igazán Magyarországon sok lehetőség arra, hogy ez a helyzet nagyban megváltozzon, ezért próbálom én is a barátaimat, a családomat megismertetni azokkal az ételekkel, amikkel nekem sikerült megismerkednem, vagy azokkal, melyekhez az inspirációt ezekből a távoli országokból kölcsönöztem főzés közben. Anélkül, hogy részletesen belemennék abba, hogy mik a legnagyobb különbségek az egyes régiós országok ételei között - egyébként nem is biztos, hogy a legpontosabban le tudnám írni - annyit érdemes tudni, hogy más ázsiai országokhoz hasonlóan ez a régió is borzasztóan gazdag alapanyagokat tekintve. Azonban azok felhasználásában, elkészítésében már nagy eltérések vannak egy vietnámi és egy thai étel között például, csak hogy a két legismertebb régiós konyhát említsem. Amit azonban talán fontos lehet kiemelni az az, hogy ezek a turisták által is kevésbé látogatott, elzárt országok sok hagyományt őriznek még kultúrájukban, azok eredeti formájában, s ez a konyhaművészetükben is tetten érhető. A köztük lévő különbségeket talán úgy lehetne mégis a legegyszerűbben leírni, hogy van ahol inkább a nehezebb, édes ízek dominálnak, van ahol a könnyed citrusos zamatok, viszont szinte mindenhol jelen vannak a tenger gyümölcsei, különféle chilik, a trópusi gyümölcsök és a változatos levélzöldségek, fűszernövények. A lista természetesen még sokáig folytatható lenne, ehelyett most inkább pár szót ejtenék az ételről, amit ma szeretnék megosztani veletek. Azt gondolom, hogy számos a kambodzsai konyhára jellemző tulajdonsága van ennek az fogásnak, s ha megízleljük, egy szelet Kambodzsát is megízlelhetünk általa.

Ázsia-szerte jellemzőek az ilyen őstermelői piacok, ahol számtalan ízletes zöldségfélét vásárolhatunk a helyiektől.
Az étel fő alapanyaga az általunk is kedvelt sütőtök. Valamiért az a benyomásom, hogy mi, magyarok nem becsüljük meg ezt a csodálatos zöldséget, melyet számtalan étel részeként lehet fogyasztani. Ezért talán azok számára is kellemes meglepetés lesz ez az étel, akik a sült tök helyett másként is szeretnék fogyasztani ezt a zöldséget. Ezen felül viszont olyan ízekkel lehet megismerkedni ebben az ételben, melyek sokak számára talán kicsit félelmetesnek tűnnek majd első olvasásra, de ne féljünk tőlük, igazi ízorgiában lesz része azoknak, akik maguk is elkészítik ezt a gazdag, édes-csípős, citrusos ízvilágú ételt a saját konyhájukban.

Az étel alapja egy szósz, egy krém lesz, melyet számos intenzív ízű hozzávalóból szoktam elkészíteni, mindig éppen, ahogy a hangulatom kívánja. Egy-két hozzávalóról illik talán néhány szót ejteni, mivel azok ismeretlenek lehetnek az utca emberének. Az egyik ilyen a galangál, a gyömbérhez hasonlító azonban kevésbé erős, inkább citrusos ízű gumó, melyet szinte minden dél-kelet ázsiai curry-ban használni szoktam. Egy dologra kell csak figyelni, ha nagy szeletekre vágjuk, akkor nem lehet megenni majd, mert igen kemény, de íze így is beleolvad majd az ételbe. Ha viszont nem szeretnénk a végén maradékot hagyni, akkor aprítsuk  finomra és még egy mozsárban törjük össze más hozzávalókkal együtt. Ugyanilyen "problémával" szembesülhetünk az ázsiai citromfűvel más nevén fenyérfűvel. Vagy csak vágjuk néhány darabra és ütögessük meg egy kés hátuljával, hogy a citrusos illóolajok kioldódjanak vagy aprítsuk nagyon apróra. További egyedi ízű összetevő a pálmacukor, melyet a cukor pálma nedveiből készítenek. Íze sokkal gazdagabb és karakteresebb, mint a kristálycukoré, de természetesen, ha nem tudunk hozzájutni, akkor barna nádcukorral helyettesíthetjük azt. Utolsó előttiként megemlíteném még a kaffir lime-ot, melynek héja, leve és levele is hasznosításra kerülhet, annak jellegzetes íze miatt. Ebben az esetben a levelét fogjuk használni, melyet külön meg lehet vásárolni nálunk is egyes boltokban, piacokon. Most pedig elérkeztünk az utolsó megjegyzéshez. A curry nem curry ezen a vidéken garnéla-paszta és halszósz nélkül. Jellegzetes, kellemetlen illatuk ellenére csodát tesznek az étellel. Sós, meghatározó ízük nemcsak gazdagítja az ételeket, de meg is adják azt a plusz ízt a fogásnak, amitől kerek egész lesz. A kettő között a különbség csak annyi, hogy a garnélapasztát (ha ezt elhagyjuk, még készíthetünk tökéletes curry-t) a főzés elején kell az ételhez rakni, a halszószt viszont csak a legvégén, nem kell vele már tovább főzni az ételt. Egy kis befektetéssel egész nagy kiszerelésekben is megvásárolhatjuk ez a nedűt ázsiai boltokban, s próbáljunk meg nem spórolni, hiszen a minőségi alapanyag ezeknél az ételeknél és általában is kötelező.


Kambodzsai sütőtökös curry

Hozzávalók:

alapkrém:
  • két szál ázsiai citromfű
  • friss korianderzöld
  • 1 lime leve
  • kevés édes chiliszósz
  • egy-két szem thai chili
  • kis darab galangál
  • kis darab gyömbér
  • 1 db mogyoróhagyma
  • néhány gerezd fokhagyma
  • 1 púpozott tk garnéla paszta (opcionális)
1 púpozott evőkanál pálmacukor
50 dkg sertéshús
3 dl kókusztej
75 dkg felkockázott sütőtök
3-4 kaffír lime levél
só
halszósz (ízlés szerint)
friss korianderzöld
olaj sütéshez

Előkészítési idő: 10 perc

Elkészítési idő: 1 óra

Elkészítés:
  1. Első lépésként a krémhez szükséges alapanyagokat felaprítás után mozsárban alaposan összetörjük, amíg krémes állagot nem kapunk.
  2. Az alapkrém elkészültével olajat melegítünk egy wokban és a krémet kicsit megpirítjuk benne. Apránként hozzáadjuk a kókusztejet, majd a végén a felkockázott sertéshúst is.
  3. Miután kicsit főztük a sertéshúst, felöntjük  még egy kevés vízzel.
  4. Hozzáadjuk a pálmacukrot, egy csipet sót és a kaffir citrom leveleket.
  5. A húsnak körülbelül 45 percre van szüksége ezután, így körülbelül 25 perc után adjuk hozzá a felkockázott sütőtököt. A lényeg, hogy mire a hús megpuhul, a tök is, de még egyben marad, nem lesz teljesen püré állagú.
  6. Ha az ételünk elkészült, jó adag halszószt öntünk rá és friss korianderzölddel szórjuk meg. Illatos jázminrizzsel vagy más hosszú szemű rizzsel tálaljuk.

2012. november 19., hétfő

Zelleres csirke


Ezzel az étellel pedig elérkeztem mai utolsó posztomhoz, mely az előző fogásokkal együtt egy négy fogásos ebéd részét képezte. A zellerszár kínai kalandozásaim óta gyakorlatilag állandó alapanyag a konyhánkban, számos különféle fogás része lett karakteres íze és roppanós textúrája miatt. A zeller azt gondolom, a magyarok számára egy elég megosztó zöldség, de ez az étel egyike lehet azoknak a fogásoknak, amik megkedveltetik az emberrel a zellert.
A fogás a zelleren kívül számos más zöldségfélét tartalmaz, ezért kedvünk szerint alakíthatjuk át ezt a gyors és kifejezetten egészséges ételt. Ne sajnáljunk belőle semmit, minél többféle zöldséget, gombát teszünk bele, annál ízletesebb lesz ez a fogás. Most azt szeretném bemutatni, ahogy én szoktam általában elkészíteni.

Zelleres csirke - 芹菜炒鸡肉

Hozzávalók:

4-5 darab szárított fafülgomba
1 nagy répa
25 dkg zellerszár
25 dkg kockázott csirke comb- vagy mellhús
1-1 tk aprított gyömbér és fokhagyma
néhány ek kínai főzőbor
néhány ek világos szójaszósz
só
kevés cukor
1 tk keményítő

Előkészítési idő: 30 perc

Elkészítési idő: 10 perc

Elkészítés:
  1. Áztassuk be a gombát 25-30 percre langyos vízbe.
  2. 10 percig pácoljuk a csirkét a cukor, a főzőbor, a szójaszósz és a keményítő keverékében.
  3. Csíkozzuk fel a zöldségeket, s a 25 perc elteltével a gombát is.
  4. Kevés forró olajban süssük készre a kockázott csirkehúst 5 perc alatt kevés sóval, majd tegyük félre.
  5. Újra melegítsünk olajat a wokban és pirítsuk meg a fokhagymát, a gyömbért és a felcsíkozott zöldségeket. Ha ezzel elkészültünk, adjuk hozzá a húst és még egy kevés világos szójaszószt.
Pálcikát a kézbe! Bon appétit!

Yunnani ananászos rizs


Elérkeztünk a yunnani konyha egyik legkedveltebb ételéhez, az ananászos rizshez. Számos különféle fajtája létezik, zöldséges, húsos, magvas, édes, sós, azonban egy közös mindegyikben van, mégpedig az ananász, ami Kínában mindenhol megtalálható, azonban nálunk gyakran csak silány minőségű éretlen darabokat találhatunk. Amikor ananászt választunk, próbáljunk minél nagyobbat választani, és olyat, amit helyben érleltek, nem pedig utólag, az ugyanis soha nem lesz olyan édes, mint ha éretten szedték volna le. Az ananász érettségét egyébként annak illata és sárgás héja jelzi. Ha zöld és nincsen illata, semmiképp se vegyük meg.

Ez az étel egyszerűsége miatt mindenki által kedvelt étel lehet, s egy kis változtatással otthon is elkészíthetjük. Eredetileg ugyanis a rizst az ananászban gőzben kell megpárolni. Ezzel a módszerrel azonban sokszor kemény marad a rizs, így érdemes inkább a rizst előfőzni, s utána sütőben összesütni a többi hozzávalóval. Utolsó megjegyzés: az ananászos rizs édeskés íze ellenére tökéletes köret a többi, sósabb jellegű étel mellé.

Yunnani ananászos rizs - 菠萝饭

Hozzávalók:

1 csésze ragacsos rizs (ha ez nincs, sima hosszú szemű rizs)
1 érett, nagy ananász
2-3 ek mandula
1 ek lícium
2 ek cukor
édes chiliszósz

Előkészítési idő: 15 perc

Elkészítési idő: 10 perc

Elkészítés:
  1. Főzzünk elő egy csésze rizst.
  2. Kaparjuk ki egy ananász belsejét, de tartsuk meg a gyümölcshúst.
  3. Az ananászt töltsük meg a rizzsel, amit összekevertünk a puha mazsolával, líciummal, aprított mandulával, cukorral, kevés édes chiliszósszal és a kikapart ananászhússal.
  4. Sütőben 10 perc alatt süssük készre.
Pálcikát a kézbe! Bon appétit!