 |
| Ahhoz, hogy másoknak adni tudjunk, magunk felé kell először szeretettel fordulni. Ezután tudunk csak igazán megnyílni szeretteink és a világ felé, s választani egy utat, melyen kommunikálhatunk az emberekkel. |
Ma este egy rendhagyó posztot szeretnék megosztani mindazokkal, akik olvassák a blogomat, vagy olvasni fogják. Bár elég későn, de elindítom írásaim facebookos oldalát is abban a reményben, hogy egyesek inspirációt, ihletet nyernek majd azokból az ételekből, gondolatokból, amiket megosztok a blogomon. Így most minden további megjegyzés nélkül leírom néhány sorban mindazokat a gondolatokat, melyek talán magyarázatot adhatnak arra, hogy miért főzök, miért főzök másoknak, miért írok ételekről, s honnan jön az a soha nem csillapodó szenvedély, amit az ételekkel és az emberekkel kapcsolatban érzek.
"Ha valaha is úgy hozza a sors, hogy egyszer könyvet írok
majd az ételekről, a gasztronómiáról, azt hiszem, sokat fogok írni benne
érzésekről, látomásokról, álmokról. Egy világról, mely tele van színekkel,
ízekkel, illatokkal, találkozásokkal, de legfőképpen megismételhetetlen
pillanatokkal. Nem vagyok szakács, nem tanultam főzni, de beleszerettem az
ételekbe. Azokon keresztül tudom kommunikálni ki is vagyok valójában. Az elmúlt évtized során arra jöttem rá, hogy az ételek
olyanok, mint az emberek. Mikor először találkozol velük, valami bizsergető
érzés kerít hatalmába. Lehet szerelem első látásra, egy érdekes,
elgondolkodtató kaland, mely éjszakákon át izgatja az ember fantáziáját, de
lehet kellemetlen, mégis maradandó élmény. S ha megvolt az első találkozás,
általában jön a második is. Kezded felfedezni, milyen is valójában, mi volt az,
amit először nem vettél észre. Nem is hiszed el, hogy mennyivel jobb a második
próbálkozás az elsőnél, s mennyire szomorú vagy, amikor már csak egy falat maradt a
tányérodon, mert tudod, hogy az lesz az utolsó. Többet akarsz belőle, innentől kezdve keresni fogod, meg akarod ismerni, mindent tudni akarsz róla,
azt akarod, hogy a részed legyen. De nem minden emberrel és étellel ilyen a kapcsolatunk, s ahogy az idő múlik, úgy változunk mi is, mások is. Néha fellángolunk dolgok
iránt, lelkesek vagyunk, máskor elfelejtünk szívünknek kedves dolgokat, s néha
meg se adjuk az esélyt, hogy valamit közel engedjünk magunkhoz.
Azt hiszem, én az ételeken keresztül találtam meg azt a nyelvet,
mellyel a leginkább tudok üzenni a világ felé. Szeretek másoknak főzni,
s szeretném azt hinni, hogy az ételeket csakis az élet legnagyobb szenvedélyével
készítem el nekik, s ez érezhető minden falatban, melyet megosztok velük. De
nem elég adni, hiszen a másiknak el is kell fogadnia azt, amit kap tőlünk. Nagyon gyakran csupán azzal a reménnyel adunk, hogy egyszer majd mosolyt vagy elégedettséget fogunk csalni egy másik ember arcára, s ha
szerencsések vagyunk, ez meg is adatik nekünk. A nagymamák munkájában, a
hagyományokat őrző emberekben, a modern újítókban vagy az amatőr szakácsokban
mind-mind ott rejlik az a láng, melyet ételeiken keresztül átadnak
másoknak, s én is ezek közé az emberek közé szeretnék tartozni azzal, hogy
megosztom az emberekkel azt, amit főzök, s megosztom immáron ezt írásban is. Lehet, hogy
nem az én blogom lesz a legkedveltebb, hiszen nincsen sok posztom még, s lehet, hogy
nem azok az ételek lesznek a közönség kedvencei, melyeket ide felrakok, de ha
néhányan úgy érzik, hogy kapnak tőlem valamit azáltal, hogy olvassák a
bejegyzéseimet, akkor én azt hiszem, elértem, amit szerettem volna.
Szeressünk enni, szeressünk jókat enni, szeressünk a fogások mellé jó
borokat inni. S ha igazán jól akarunk főzni, akkor magunktól se sajnáljuk a
megmaradt falatokat. Szeressük az ételt, szeressük az embereket, magunkat is beleértve, s osszunk meg
minden tál ételt valakivel, akit szeretünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése